A bulinegyedbe költözik a KávéBár Bazár

2016. december 15. - hankypanky

Bár nagyon szerettük a Corinthiát, 2017-ben új helyszínen, a Kazinczy utcai TESLA Budapest rendezvényközpontban szervezzük a kávés szakmai legnagyobb hazai eseményét. Február 18-19-én immár nyolcadik alkalommal zajlik a KávéBár Bazár, s a belépőjegy megvásárlásával negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak meg a vendégek. A kiállítás nemcsak a szakmabeliek, hanem a fogyasztók részére is rengeteg újdonságot, ínyencséget és látványos programokat kínál.Érdemes akár karácsonyi ajándékként is megvenni az elővételes belépőket!kavebarbazar2017.jpg

A kétnapos KávéBár Bazár látogatói idén is bepillantást nyerhetnek a szakma fortélyaiba. Elsajátíthatják, hogyan kell profin készíteni a kávékat vagy koktélokat, s rengeteg izgalmas terméket fedezhetnek fel. Az egykori Elektrotechnikai Múzeum első emeleti Loft termében ismert márkák és a piac új szereplői egyaránt jelen lesznek, s előadások, bajnokságok kísérik a hétvégi rendezvényt. A baristák és bártenderek munkája legalább annyira kreativitást és kihívást jelenthet, mint a séfeké, s itthon is egyre népszerűbb a pult mögött alkotni. Nemcsak az éttermi konyhákban zajlik látványos fejlődés, nemzetközi színtéren is számon tartott bárjaink, kávézóink vannak, nem is beszélve a világbajnoki címeket és hírnevet szerzett magyar barista és bártender szakemberekről.  

Ahogy az lenni szokott, a kávé- és italszakma legjobbjai is részt vesznek a KávéBár-hétvégén, ugyanis a két nap során öt országos bajnokság zajlik: a baristák a Coffee in Good Spirits és a Latte Art versenyeken mérkőznek meg, s a nyertesek júniusi, Budapesten  zajló világbajnokságon képviselik hazánkat. A zsűri tagja lesz Michalis DIMITRAKOPOULOS, 2016-os Coffee in Good Spirits világbajnok.

A Magyar Koktél- és Flair Bajnokság vasárnap délelőttől estig tart a földszinti Klubban, s a klasszikus és flair kategória győztesei Koppenhágában mutathatja meg tudásukat az őszi VB-n.

Ugyanezen a napon lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is, ahol a pezsgő felszolgálástól a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig kell számot adni felkészültségükről a versenyzőknek. A sommeliere-ek országos megmérettetésének fővédnöke idén is Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, s a 14:00-kor kezdődő nyilvános döntő előtt a szövetség által alapított Par Excellence- díjátadó zajlik a TESLA Budapest második emeleti Teátrum termében. 

A versenyek mellett számos előadásnak is helyt ad a rendezvény szombaton, exkluzív kóstolókkal összekötve. A különleges termőterületekről származó kávék mellett csúcsminőségű teák, japán párlatok, tokaji különlegességek is a kóstolópohárba kerülnek az előadások alatt.

A két nap során a korlátlan kávékóstolás mellett borász kiállítók is kóstoltatnak a rendezvényen, így bor- és pezsgőkóstolót, valamint pálinkák és párlatok kóstolását is tartalmazza a belépőjegy ára. A kortyolgatás mellé kísérőfalatokból sem lesz hiány, s a vendégeket számos kiállítói stand várja a nagyszabású italhétvégén a TESLA Budapest három emeletén.

Elővételes napijegy: 3000 F

Elővételes kétnapi jegy: 5500 Ft

Napijegy a helyszínen: 3500 Ft + 500 Ft borospohár letét

 A programokkal és a jegyvásárlással kapcsolatban a www.kavebar.hu oldalon, és a rendezvény FB-eseményoldalán https://www.facebook.com/events/1014565888655552/ található bővebb információ.

A bejegyzés trackback címe:

https://kavebar.blog.hu/api/trackback/id/tr412329835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.