A legpezsgőbb borhétvége idén is a Corinthiában

Március 17-19. között zajlik a VinCE Budapest Wine Show

2017. március 11. - hankypanky

Ismét jön a VinCE, vagyis a legsikkesebb bor- és pezsgőhétvége a Corinthia szállóban! Kelet-Közép-Európa legjelentősebb borpiaci találkozója, a 8. VinCE Budapest Wine Show 160 kiállítóval, 1000 különböző borral, számtalan mesterkurzussal, neves bortermelőkkel, nemzetközi szakértőkkel és borbeszerzőkkel, különleges kóstolókkal várja a borkedvelőket és a szakmabelieket március 17–19. között a Corinthia Hotelben. És még kávénagykövetet is választanak!blogvince.jpg

Nekem a VinCE mindig is a pihenést jelentette, hiszen sok éven át a február végi KávéBár Bazár után - ugyanazon a helyszínen - érezhettem jól magam munka és stressz nélkül, kedvelt társaságban, kiváló borokat és pezsgőket kóstolgatva. Idén már kicsit nagyobb időben és térben is a távolság, de ettől függetlenül éppúgy várom az eseményt, mert mindig ad valami újat. Szakmai szemmel persze a mesterkurzusok a legizgalmasabbak, nézzük is, mi lesz idén:

A március 17-i szakmai napon – hogy pezsgővel induljon a rendezvény – 7 remek burgundiai crémant-t kóstolhatunk, de páratlan élmény lesz Elizabeth Gabay MW és Sebestyén Csilla bikavér-blendelő workshopja is. Darrel Joseph amerikai származású borszakértő amforában érlelt borokat mutat, természetesen néhány grúzt, az amfora hazájából, de lesz „újhullámos amforás” bor is a móri Csetvei Krisztitől. A szakmai napon azonban lesz egy ismeretlen délfrancia szőlőfajtákat bemutató Wine Mosaic előadás – ez az a társulás, amely a világ kihalás szélén álló szőlőfajtáit igyekszik megmenteni. Kész a patinás Roederer-champagne-ház sora, ahol nem a jelenleg 67.500 forintos Cristal az egyetlen ritkaság, ugyanis egy 1993-as magnum Roederert is kóstolhatnak a szerencsések, akiknek még jut belépő a március 18-i mesterkurzusra. A Chateaneuf-du-Pape borsor magáért beszél – már csak a hossza miatt is, de a legnagyobb izgalmat alighanem Demetri Walters MW „Legyen bennfentes a top bordeaux-i château-kban!” című mesterkurzusa váltja ki. És persze a március 19-i Elnökök és uralkodók borai kurzus, ahol Donald Trump saját pincészetének bora vagy William herceg esküvői bora mellett például a diplomácia néhány hazai szereplőjének kedvencét is kóstolhatjuk. Dr. Szabó László külügyminiszter-helyettes például Szepsy István Úrágya Furmintja kapcsán mesél a bor konfliktusmegoldó hatásáról... Jaj, és el ne feledkezzünk a Nomáról, hiszen Jókuti András közreműködésével – túlszárnyalva az előző éveket – egyenesen a világ legjobb éttermének egyik séfje érkezik a bálterembe. David Zilber a legendás koppenhágai Noma fermentációs szakembere, vagyis mindent megerjeszt, amit csak lehet. Március 19-i, vasárnapi mesterkurzusán természetesen kóstolni is lehet – a kóstolóhoz a hozzávalókat David egyenesen a Nomából hozza! vince2.jpg

Ami számomra különösen izgalmas: a pezsgők. A VinCE ebből jócskán kiveszi a részét. Idén március 17-én, az első mesterkurzuson lesz bőven magnum pezsgő (Grandiózus kóstoló), pénteken a Bailly-Lapierre burgundiai crémant-ház mutatkozik be, szombaton a Champagne Roederer kóstoltat (erre már csak néhány jegy maradt!), vasárnap reggel pedig a Taittinger-val pezsgőzhetünk! Presztízspezsgőjük, a Comtes de Champagne 100% chardonnay-ből készül, s a március 19-i mesterkurzuson ez is kóstolható lesz, méghozzá két évjáratból is, maga Clovis Taittinger prezentálásában!

Érdemes minél előbb megvenni a jegyet, ha még nincs, és gyorsan beiratkozni valamelyik mesterkurzusra, mert telnek be folyamatosan. Biztos, hogy sok szakmabeli utazik a düsseldorfi ProWEin-ra a következő hétvégén, de előtte mindenképp érdemes benézni az idei VinCE Budapest Wine Showra-is! További infók itt: https://vincebudapest.hu/Akinek pedig nemcsak a bor-, hanem a kávékultúra ügye is fontos, szavazzon, ki legyen a kávé hazai nagykövete: https://internationaldomainalias.wufoo.eu/forms/vince-awards-2017/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kavebar.blog.hu/api/trackback/id/tr5712329701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.