Woody Allen klasszikus szösszenete a szendvics feltalálásáról...
Épp egy magazint lapozgattam, miközben arra vártam, hogy vadászkopóm, Joseph k. befejezze szokásos keddi, ötvenperces óráját a Park Avenue egyik pszichoanalitikusánál - egy jungiánus állatorvosnál, aki foglalkozásonként ötven óráért hősiesen próbálja neki bebizonyítani, hogy a toka nem társadalmi hátrány -, amikor a lap alján megakadt a szemem egy mondaton, amely olyan hatást tett rám, mint amikor a bankom hiteltúllépésről értesít. Kivonatos ismeretterjesztő írás volt, melyeknek rendszerint olyasféle címet adnak, hogy Historagram, vagy Mibe, hogy nem tudta?, de jelentősége Beethoven Kilencedikjének nyitó ütemeihez hasonlóan megrázott.
"A szendvicset", olvastam, "Sandwich grófja találta fel".
A hír megdöbbentett, újra meg újra elolvastam, majd remegés fogott el. Az agyam örvénylett, miközben felidéztem a hatalmas álmokat, reményeket és akadályokat, melyek a szendvics feltalálását megelőzhették. A szemem könnybe lábadt, amikor az ablakon kinéztem a város pislákoló toronyházaira, és meglegyintett az örökkévalóság szele; elálmélkodtam, milyen kiirthatatlan helyet foglal el az ember a világmindenségben. A felfedező ember! Da Vinci vázlatfüzete lebegett a szemem előtt - bátor tervrajzai a legmagasabb rendű emberi törekvések számára. Arisztotelészre gondoltam, Dantéra, Shakespeare-re. Az Első Folióra, Newtonra. Händel Messiására. Monet-re. Az impresszionizmusra. Edisonra. A kubizmusra. Sztravinszkijra. Az E=mc2-re...
Agyamban szilárdan rögzítve a British Museum üvegvitrinében kiállított első szendvics képét, a következő három hónapot a nagy felfedező, őméltósága a gróf rövid életrajza megírásának szenteltem. Bár történelmi látásmódom kissé kusza, és romantizáló hajlamom túlszárnyalja az átlagos kábítószer-fogyasztóét is, remélem, sikerült megragadnom e nem kellőképpen méltányolt géniusz lényegét, és ezek a rövidke jegyzetek arra ösztönöznek majd egy igazi történészt, hogy merítsen belőlük.
1718: Felsőbb osztálybeli szülők gyermekeként megszületett Sandwich grófja. Az apa rém lelkes, mert őfelsége, a király főgyógykovácsának nevezi ki; évekig boldogan dolgozik ebben a rangban, míg rá nem ébred, hogy csak egyszerű patkolókovács, és megkeseredetten lemond. Az anya egyszerű, német származású Hausfrau, akinek egyhangú menüje szalonnából és zabkásalevesből áll, bár valamiféle konyhaművészeti érzékről tanúskodik ama képessége, hogy ehető tejszínes borhabot tud előállítani.
1725-35: a gróf iskolába jár, ahol lovagolni tanul és latinul. Az iskolában kerül kapcsolatba a felvágottakkal, és szokatlanul nagy érdeklődést tanúsít a vékonyra szelt marhasült és a sonka iránt. Érettségiig ez szinte mániájává válik, s bár az "Ínyencfalatok analízise és kísérő jelenségei" című dolgozata érdeklődést kelt a tanári karban, osztálytársai kissé különcnek találják.
1736: Szülei parancsára beiratkozik a cambridge-i egyetemre, hogy a retorika és a metafizika területén folytasson tanulmányokat, de egyik iránt sem tanúsít különösebb lelkesedést. Állandóan lázad az elvont tudományosság ellen; azzal vádolják, hogy vekni kenyereket lopdos, és velük természetellenes kísérleteket folytat. Az eretnekség vádjával kicsapják az egyetemről.
1738: A skandináv országokba indul, ahol három évig intenzíven kísérletezik sajtokkal. Nagyon tetszik neki az útjába kerülő sokféle szardínia, és jegyzetfüzetébe ezt írja: "Meggyőződésem, hogy létezik egy tartós valóság még azon túl is, amit az ember eddig megvalósított az élelmiszerek egymás mellé helyezésében. Egyszerűsíteni, egyszerűsíteni, egyszerűsíteni." Hazatér Angliába, megismerkedik Nell Smallbore-ral, egy zöldséges lányával, és házasságot kötnek. A felesége tanítja meg mindarra, amit a fejes salátáról tud.
1741: Kis örökségéből vidéken él, éjt nappallá téve dolgozik, gyakran kihagy étkezéseket, hogy pénzt takarítson meg. Első befejezett munkája - egy szelet kenyér, rajta még egy, és ezen egy szelet pulykasült - csúfosan megbukik. Keserű csalódottságában visszatér műhelyébe, és újrakezdi.
1745: Négyévi megfeszített munka után biztosra veszi, hogy a siker küszöbén áll. Szűk körben kiállít két szelet pulykasült között egy szelet kenyeret. Munkáját mindenki elutasítja David Hume kivételével, aki megérzi a nagyság közelségét, és biztatja a grófot. A filozófus barátsága lelket önt belé, és újult energiával lát munkához.
1747: Szűkölködvén, nem engedheti meg magának, hogy marhasülttel vagy pulykával dolgozzék, ezért áttér a sonkára, ami olcsóbb.
1750: Tavasszal kiállít és bemutat három egymásra helyezett sonkaszeletet, mely némi érdeklődést kelt, főként értelmiségi körökben, de a nagyközönség érzéketlen marad. Három egymásra helyezett kenyérszelet öregbíti ugyan hírnevét, s bár stílusa még nem alakult ki, Voltaire magához kéreti.
1751: Franciaországba utazik, ahol a drámaíró-filozófus már érdekes eredményeket ért el kenyérrel és majonézzel. A két férfi összebarátkozik, és levelezést kezdenek, melynek azonban hirtelen vége szakad, mert Voltaire bélyegei elfogynak.
1758: A közvélemény fokozatosan befogadja; megbízást kap a királynőtől, hogy készítsen "valami különlegességet" a spanyol nagykövettel elköltendő ebédre. Éjjel-nappal dolgozik, százával tépi össze a tervrajzokat, de végül - 1758. április 27-én, hajnali 4 óra 17 perckor - elkészít egy több szelet sonkából álló munkát, amelyet alul és felül egy-egy szelet rozskenyér zár le. Hirtelen ihlet hatására mustárral köríti. Műve szenzációt kelt; megbízást kap, hogy az év valamennyi hátralevő szombatján ő készítse az ebédet.
1760: Sikert sikerre halmoz, készíti a "szendvicseket", ahogy tiszteletére elnevezik őket, marhasültből, csirkehúsból, nyelvből é mindenféle elképzelhető hideg húsból. Nem elégszik meg a kipróbált receptek ismétlésével, új ötleteket keres, és megalkotja a kombinált szendvicset, amelyért megkapja a Térdszalagrendet.
1769: Vidéki birtokán százada leghíresebb emberei keresik fel; Haydn, Kant, Rousseau és Ben Franklin fordul meg otthonában, némelyek asztal mellett élvezik jelentékeny alkotásait, mások csak rendelnek, és házhoz szállíttatnak.
1778: Bár fizikailag öregszik, változatlanul új formákat keres, és ezt írja naplójában: "hideg éjszakákon későig dolgozom, és mindent megpirítok, hogy ne fázzak." Később az év folyamán a meleg szendvics nagy botrányt okoz őszinteségével.
1783: Hatvanötödik születésnapja tiszteletére megalkotja a hamburgert, személyesen járja be a világ nagy fővárosait, és koncerttermekben, hatalmas és lelkes közönség előtt készíti el burgerjeit. Németországban Goethe azt javasolja, hogy tálalja őket molnárkában; ettől a gróf egészen fellelkesül, és a Faust szerzőjéről azt mondja: - Ez a Goethe belevaló fickó. - Goethe el van ragadtatva a megjegyzéstől, bár a rákövetkező évben megszakítják az intellektuális kapcsolatot a nyers, a félig sült és a jól átsült feletti vita következtében.
1790: Műveinek Londonban megrendezett retrospektív kiállításán hirtelen megbetegszik, mellkasi fájdalmai vannak, azt hiszik, haldoklik, de összeszedi magát annyira, hogy ellenőrizze egy óriásszendvics felépítését, melyet tehetséges tanítványainak egy csoportja végez. Ennek olaszországi felavatása botrányt okoz, és néhány kritikust leszámítva, mindenki félreérti.
1792: Megroggyan a térde, mert nem kezeltette idejében; álmában jobblétre szenderül. A Westminster-apátságban helyezik végső nyugalomra, és ezrek siratják. Temetésén Hölderlin, a nagy német költő leplezetlen hódolattal foglalja össze eredményeit: "Megszabadította az emberiséget a meleg ebédtől. Mennyit köszönhetünk neki!"
(Woody Allen: Getting Even, 1972)
