Akár egynapos túra keretében is érdemes felkeresni az október végéig zajló milánói Világkiállítást, hiszen van olyan légitársaság, amely naponta indít kora reggeli járatokat késő esti visszaúttal. Budapestről alig két óra az EXPO bejárata, s a délelőtti kávét már az illycaffé által vezetett Kávé Pavilonban fogyathatjuk el. Mi az esti hazaút helyett egy magyar hölgynél vacsoráztunk Milánóban, s a kávétúrát Triesztben zártuk a tengerpart mellett.

Nemcsak a repülőút rövid, de a reptértől alig fél óra alatt kényelmesen elérjük a kiállítási területet. Érdemes már a tízórai nyitás környékén érkezni, egyrészt mert rengeteg a látnivaló, másrészt mindenkit ellenőriznek belépéskor, minimálisra csökkentve ezzel a biztonsági kockázatot. Mi alig öt percet álltunk sorba, utána pedig térképpel a kézben próbáltunk eligazodni a csarnokok között, s elsőként meghívónk, az illycaffé üzemeltetésében működő Kávé Pavilont kerestük fel. A helyszínen megtudtuk, hogy az EXPO másfél kilométeres főutcája, a Decumano közepén lévő csarnokban több mint kétmillió vendég járt eddig.

Cserjétől a csészéig

A magyar származású Illy Ferenc által alapított, s mára az egyik legnevesebb olasz kávémárkává fejlődött illy tíz kávétermelő országgal közösen, valamint a csaknem húszéves múltra visszatekintő kávéegyetemük, az Universitá del Caffé szakmai koordinálásával mutatja be a kávé feldolgozását. A kávéklaszterben minden látogató előzetesen regisztrálhat vezetett túrára is, melynek során egy Epson szemüveggel rendkívül látványosan követhető a kávé teljes életciklusa a világ különböző tájairól, bemutatva a munkafolyamatokat és személyes történeteket olyan emberekről (farmer, szállító, kóstoló, barista), akiknek a kávé adja a mindennapi megélhetést. 

 A tényleg lenyűgöző sétán 3D-s kisfilmek mellett infografikák, valamint a túravezetők minielőadásai is segítik a tájékozódást. A bő félórás program a „cserjénél” kezdődik, vagyis az élő, üvegházban elhelyezett mini kávéültetvénynél, és a pörkölés megismerésével, valamint az illy kilencféle arabicából álló klasszikus keverékei – és a pörkölt kávészemek - megkóstolásával ér véget.  

A program végén már úgy éreztük, mindent tudunk a kávéról, ideje volt lazítani kicsit. Erre találták ki a régi kávégépekkel dekorált kávézórészt, ahol az espressók és tejalapú kávéitalok mellett olyan, Magyarországon csak kevés helyen elérhető különlegességek is szerepelnek a választékban, mint a hideg crema, vagy a freddo. 

A délelőtti napsütésben igencsak szórakoztató volt a teraszon üldögélve figyelni, ahogy felvonul a világ a Decumano sétányon. Táncosok, zenészek, artisták jöttek-mentek produkcióikkal, felhívva a figyelmet saját nemzetük pavilonjára, mi azonban nem engedtünk a pillanatnyi csábításnak, hanem precízen megterveztük a párórás útvonalat. És kértünk egy újabb cremát.  

Mielőtt tovább indultunk volna, tettünk még egy kört, hogy alaposabban is megnézzük a minimalista stílusú, nagyrészt újrahasznosított anyagokból épült csarnok gyönyörű, extralátványos elemeit, a világhírű brazil fotós, Sebastiăo Salgado nagyméretű képeit. 

Salgado tíz éve készít szociófotókat az illy számára olyan kávétermelő országokban, ahonnan a cég zöld kávét vásárol közvetlenül a termőterületekről, visszaadva a képeken a kávétermelő vidékek szépségét és a kávéból élő családok életét. Hatalmas, fekete-fehér képei tökéletes lenyomatai mindannak az összetett folyamatnak, amire ritkán gondolunk, miközben kávéházi asztalunkra érkezik egy csésze fekete. 

Piac majdnem az egész világ 

Persze jó pár másik pavilont is látni kell az Expón, de ajánlani nehéz volna. A kezdeti tervezés után mi is inkább csak sodródtunk, belefutva egy-két igazán izgalmas helyszínbe, és sokat kihagytunk amiatt, hogy több mint egy órát kellett volna várakoznunk a bejutásra. Egyesek – például a franciák, svájciak, thaiok, amerikaiak, spanyolok vagy a mexikóiak - elképesztően izgalmas, kreatív megoldásokat találtak ki a gasztronómia témára. Számos helyen lehet kóstolni, de a szervezők által működtetett Eataly is jó alkalom arra, hogy az olaszok különböző, regionális konyháit megismerhessük.

Az "élelmiszeres" pavilonok mellett kedvencünk lett az angoloké, ők ugyanis a méhek fontosságára hívják fel a figyelmet, hihetetlenül ötletesen, egy mező és egy kaptár létrehozásával. Természetesen gondoltak azokra is, akik szívesen bemennének a hatalmas fémkaptárba, aztán megpihennének ott, így fent egy teraszos bár kapott helyet skót whiskykkel, koktélokkal, harapnivalókkal. Ehhez hasonló kikapcsolódásra szerencsére sok helyszínen adódik lehetőség a világkiállítás területén. A legtökéletesebb talán az EXPO jelképének számító Életfa környéke a tóval, látványszökőkúttal, szimfonikus zenével a háttérben. Kár, hogy ezt naponta pár ezren pont ugyanígy gondolják…    

Magyar siker olasz módra

Az EXPO este tizenegy óráig tart nyitva, mi viszont késői vacsoránkat Milánóban, az Osteria Brunello nevű helyen fogyasztottuk el, és nem győztünk csodálkozni. Egyrészt, mert minden úgy volt tökéletes, hogy nem érződött semmiféle túlgondolás, túldizájnolás terhe. Otthonos, mégis stílusos volt az étterem, igazán jó borokkal és pazarul elkészített ételekkel a tonhaltól a milánói bordáig, egyszerűen nem találtunk hibát. Persze nem is kerestünk, főleg, mert a minőség mellett lenyűgöző volt a tulajdonos, Pécsvári Tünde is. Bár sok időt nem tudott az asztalunknál tölteni, hiszen teltház volt, azt azért elmesélte, hogy két évtizede él Olaszországban. A beilleszkedés évei után reklámügynökséget vezetett, sushi bárja lett, kitanulta a sommelier szakmát, s 2008-ban nyitotta meg boréttermét Milánó egyik leghangulatosabb negyedében. Tünde ismert és elismert lett a helyi gasztro-szcénában, de ami még fontosabb, a vendégek is imádják a Brunellót. Nem csoda, mi is lelkesedtünk egész este, viszont a hajnalig tartó borozás elmaradt, mert aludnunk kellett pár órát a másnapi kávékalandok előtt. 

Egy nap az olasz kávé fővárosában

A következő úti cél Trieszt volt, ez a város számít Olaszországban a kávé fővárosának, s az illy és az Universitá del Caffé bázisa is itt található. A vállalat központjában folytatódott beavatásunk a kávé tudományába. Azon már meg sem lepődtünk, hogy az épület belül épp annyira szépen megtervezett, mint a forgalmazott termékek, viszont hálásak voltunk a kimeríthetetlen crema-adagoló láttán. Egy újságíróknak szervezett, nemzetközi study tour programba kapcsolódtunk be, ahol cuppinggal, vagyis kávékóstolással egybekötött előadásra érkeztünk.

Moreno Faina, az UDC vezetője tévésztárokat lepipáló sármmal és előadói készséggel prezentálta a különböző ízprofilokat, a single origin kávék jellemzőit, a keverékek tulajdonságait, valamint a feldolgozás és a csomagolás folyamatát. Utóbbiakat már nem az oktatóközpontban, hanem a gyárban, ahol szigorú higiénés feltételek betartásával, speciális öltözékben, kiscsoportokban közlekedtünk. Bár nagy rajongója vagyok a mikropörkölőknek, de az a technikai háttér és profizmus, amit itt tapasztaltunk, igencsak meggyőzött arról, hogy a mennyiségi termelés jelenthet egyben minőségit is.  

Vendéglátóink nemcsak a kávé terén bizonyultak gálánsnak, ugyanis nagyszabású vacsorapartival zárták a programot. Trieszt egyik legnevesebb helyszínén, a tengerparttól alig pár méterre, a Piazza Unità d'Italia-n lévő Harry’s Grill teraszán gyülekeztünk. Szórakoztató volt elcsípni, ahogy a világ számos országából érkezett újságíró kollégák értékelték a világkiállítást, de abban mindenki egyetértett, hogy a kávéklaszter fantasztikus. Mi ennek az útnak köszönhetően rövid idő alatt kaptunk egy kezdő, de átfogó ismeretanyagot, viszont akit alaposabban, vagy akár professzionális szinten érdekel a kávé tudománya, már itthon is jelentkezhet az Universitá del Caffé magyar nyelvű képzéseire. Tanulni pedig bőven van mit, hiszen a legjobb étkezést is tönkretehet egy rosszul elkészített kávé.